Murányi Zita 2024
irodalom
Bemutatkozás
Az ösztöndíj keretében vállalt munkám: Lakatlan szoba címet viselő, új verseskötetem megírása, mely első sorban Nemes Nagy Ágnes és Sylvia Plath örökségének hagyományára épít. Első novelláskötetem megírása, mely a Felhők felhője munkacímet viseli, utalva az atomfelhőre. A novelláskötet első harmada készült el eddig, ezeket a novellákat az Élet és Irodalomban (Eutanázia című, ami a Magvető Kiadó gondozásában megjelenő, 2023-as Körkép antológiába is bekerült) az Országútban és a Népszavában publikáltam. Szót kap bennük a háborús fenyegetettség, az atomtámadás veszélye, az emberi méltósághoz való jog kérdésköre az, ami összefogja az egyes írásokat. Végezetül két regénykézirat befejezését vállaltam, az egyik egy ifjúsági regény, a másik egy felnőtteknek szóló. Az Örökerdő címet viselő ifjúsági regény egy romantikus köntösbe ágyazott életmese, mely nem didaktikus módon a globális felmelegedés és a környezetvédelem problémájával is foglalkozik. A felnőtteknek szóló regény a True colors munkacímet viseli, Cindy Lauper slágerére és arra az ókori görög felismerésre utal, hogy az embernek meg kell ismernie igazi önmagát és miután ezt megcselekedte, szembe is kell tudjon nézni azzal, amit megismert.
Iskolák
Jelenlegi Munkahely
Hírek, Események
2026-04-10 09:00:00
Hír
Négy versem jelent meg a Napút Csend, Isten című antológiájában.
2026-04-11 09:00:00
Hír
Hét versem szerepel Az év versei 2026 antológiában.
2026-04-11 09:30:00
Esemény
A Versmaraton 11–12 órás blokkjában olvasok az Év Versei antológiában szereplő verseimből.
2026-03-29 10:00:00
Hír
Két várlak között című kötetemről Halmai Tamás írt kritikát.
2026-04-02 11:00:00
Hír
Hat versem jelent meg a Spanyolnátha online felületén.
2026-03-14 00:00:00
Hír
Három versem jelent meg a Népszava 3.13-ai számában.
2026-03-01 10:00:00
Hír
A Műhely folyóirat tematikus, Személyes történelem című számában jelent meg három versem.
2026-03-08 00:00:00
Hír
Sanjay Borude LEvelek himnusza című verseskötete jelent meg fordításomban.
2026-03-04 10:00:00
Hír
Két novellám jelent meg a Magyar Kultúra legfrissebb számában.
2026-01-22 10:00:00
Hír
Négy versem jelent meg a Műhely folyóiratban.