Oláh Zsolt 2019

színházművészet

Bemutatkozás

1984-ben születtem Salgótarjánban. A kilencvenes évektől előadásokról írtam és interjúkat készítettem a Nógrád Megyei Hírlap számára. A Madách Imre Gimnáziumban, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban, a Pesti Magyar Színiakadémián és az ELTE BTK-n, magyar szakon folytattam tanulmányaimat. Öt évig a Honvéd Férfikar tagja voltam. 2012-től foglalkozom sajtószervezéssel, kommunikációval színházi területen. 2019 májusában zártam az MMA Színházművészeti Tagozatával kapcsolatos féléves kutatásomat az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet megbízott kutatójaként. Elsőként feldolgoztam a Színházművészeti Tagozat fejlődéstörténetét. Publikációimat közölte a Magyar Nemzet, a HITEL, az Országút, a Magyar Iparművészet, az MMA folyóiratai, valamint a szinhaz.org, a színhaz.hu, a szinhaz.online, a prae.hu, a konyv7.hu és a kulturpart.hu internetes portálok is. Az MTVA Kincskereső című műsora portréfilmet forgatott tevékenységemről. Rendszeresen írok a budapesti, vidéki, külhoni és nemzetközi előadásokról, a rádióban és a televízióban pedig alkalmam nyílik megismertetni a produkciókat a hallgatókkal és a nézőkkel. Színházi jegyzeteim elhangoztak a Magyar Katolikus Rádióban is. A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának visszatérő vendége vagyok, 2021-től az MTVA M5 Librettó és Kritika című műsoraiban lehetőségem nyílik bemutatni a különböző színházi előadásokat. 2024 eleje és 2026 májusa között a Budapesti Operettszínház sajtókommunikációs vezetője voltam. Szakmai munkám legutóbbi állomásain a Kassai Nemzeti Színház operatársulatának, a Pozsonyi Nemzeti Színház operatársulatának, a Prágai Állami Operaház, a bécsi Staatsoper, a Theater an der Wien, a berlini Staatsoper Unter den Linden, a Teatro Verdi Triest, valamint a Teatro dell’Opera di Roma előadásaival foglalkoztam. A közelmúltban benyújtott szakmai programomat a Művészetelméleti Tagozat támogatta, jelenleg a Színházművészeti Tagozat egyéves ösztöndíját teljesítem.

Hírek, Események

2022-11-18 09:55:00

Hír

A Nemzeti Színház Ők tudják, mi a szerelem, valamint a Fővárosi Nagycirkusz Melyiket a kilenc közül? című előadásairól beszélgettünk.

2022-11-18 09:51:00

Hír

A Deutsche Oper Berlinben, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban és a Pesti Vigadóban látható előadásokról meséltem.

2022-11-18 09:48:00

Hír

Az MMA Kiadó felkérésére Márkus Béla Széchenyi-díjas irodalomtörténész új kötetéről írtam. A recenzió a Valóság című folyóirat decemberi lapszámában olvasható.

2022-11-18 09:43:00

Hír

Az Anyaöl című előadásról írtam.

2022-11-18 09:39:00

Hír

A Magyar Katolikus Rádió Akvarell című műsorában Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című darabjáról, valamint az Anyaöl című előadásról beszéltem a hallgatóknak.

2022-11-18 09:34:00

Hír

Az MMA Kiadó felkérésére Sümegi György Tehát ez háború? című kötetéről írtam recenziót.

2022-11-18 09:29:00

Hír

A Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről írtam a szinhaz.online portálon.

2022-09-02 05:11:00

Hír

Pozsgai Zsolt Balázs Béla-díjas drámaíróval, színházi és filmrendezővel, forgatókönyvíróval, érdemes művésszel Magyar Golgota című díjnyertes filmje kapcsán beszélgettem.

2022-09-02 05:08:00

Hír

A Budapesti Operettszínház Jekyll és Hyde című előadásáról az M5 Librettó című műsorában beszélgettünk.

2022-09-02 05:05:00

Hír

Richard Wagner: Az istenek alkonya című operájáról, M. Tóth Géza rendezéséről az M5 Librettó című műsorában beszélgettünk.

2022-09-02 05:01:00

Hír

Örkény István: Tóték című darabjáról, Vidnyánszky Attila rendezéséről az M5 Librettó című műsorában beszélgettünk.

2022-09-02 04:55:00

Hír

A Magyar Katolikus Rádió Akvarell című műsorában áprilistól kezdődően lehetőségem nyílik megismertetni a hallgatókkal a hazai és határon túli előadásokat.