Oláh Zsolt 2019

színházművészet

Bemutatkozás

1984-ben születtem Salgótarjánban. A kilencvenes évektől előadásokról írtam és interjúkat készítettem a Nógrád Megyei Hírlap számára. A Madách Imre Gimnáziumban, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban, a Pesti Magyar Színiakadémián és az ELTE BTK-n, magyar szakon folytattam tanulmányaimat. Öt évig a Honvéd Férfikar tagja voltam. 2012-től foglalkozom sajtószervezéssel, kommunikációval színházi területen. 2019 májusában zártam az MMA Színházművészeti Tagozatával kapcsolatos féléves kutatásomat az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet megbízott kutatójaként. Elsőként feldolgoztam a Színházművészeti Tagozat fejlődéstörténetét. Publikációimat közölte a Magyar Nemzet, a HITEL, az Országút, a Magyar Iparművészet, az MMA folyóiratai, valamint a szinhaz.org, a színhaz.hu, a szinhaz.online, a prae.hu, a konyv7.hu és a kulturpart.hu internetes portálok is. Az MTVA Kincskereső című műsora portréfilmet forgatott tevékenységemről. Rendszeresen írok a budapesti, vidéki, külhoni és nemzetközi előadásokról, a rádióban és a televízióban pedig alkalmam nyílik megismertetni a produkciókat a hallgatókkal és a nézőkkel. Színházi jegyzeteim elhangoztak a Magyar Katolikus Rádióban is. A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának visszatérő vendége vagyok, 2021-től az MTVA M5 Librettó és Kritika című műsoraiban lehetőségem nyílik bemutatni a különböző színházi előadásokat. 2024 eleje és 2026 májusa között a Budapesti Operettszínház sajtókommunikációs vezetője voltam. Szakmai munkám legutóbbi állomásain a Kassai Nemzeti Színház operatársulatának, a Pozsonyi Nemzeti Színház operatársulatának, a Prágai Állami Operaház, a bécsi Staatsoper, a Theater an der Wien, a berlini Staatsoper Unter den Linden, a Teatro Verdi Triest, valamint a Teatro dell’Opera di Roma előadásaival foglalkoztam. A közelmúltban benyújtott szakmai programomat a Művészetelméleti Tagozat támogatta, jelenleg a Színházművészeti Tagozat egyéves ösztöndíját teljesítem.

Hírek, Események

2023-10-16 05:28:00

Hír

Nagy Lóránt színművésszel legújabb szerepéről, Somossy Károly alakjának megformálásáról beszélgettem. Az interjú a kultura.hu-n jelent meg.

2023-10-11 08:44:00

Hír

Az elmúlt időszakban több alkalommal is lehetőségem nyílt tartalmas szakmai beszélgetéseket folytatni Lezsák Sándorral.

2023-09-25 20:15:00

Hír

A Magyar Katolikus Rádióban elhangzó színházi jegyzeteim adásaiban négy alkalmas sorozatban elemzem Az Ég tartja a Földet című új magyar musicalt.

2023-09-25 20:13:00

Hír

A 10. Színházi Olimpiát fókuszba helyező beszélgetésre az MTVA M5 Kritika című műsorában került sor.

2023-09-25 20:10:00

Hír

Újra látható a Nyolcvan vödör levegő című tragikomédia. Az előadásról a Kritika című műsorban beszélgettünk.

2023-09-25 20:07:00

Hír

A Pesti Vigadóban előadást tartottam Blaskó Péter Kossuth-díjas színművész munkásságáról.

2023-09-25 20:00:00

Hír

Pintér Judit filmkritikus új kötetéről írtam recenziót a Valóság című folyóirat hasábjaira.

2023-09-25 19:57:00

Hír

A Déryné Program keretében két fesztiválon is színre került Jánosi Ferenc Szemet szemért című darabja. Az előadásokról írtam.

2023-09-25 19:55:00

Hír

Homonnay Zsolt első rendezéseként bemutatták a Mária főhadnagy című nagyoperettet. Az előadásról írtam.

2023-09-25 19:52:00

Hír

Először hangzott el a világhírű musicalszerző Requiemje színházi körülmények között. Az előadásról írtam.

2023-09-25 19:18:00

Hír

Idén is meghívást kaptam a Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiváljára, ahol számos kitűnő előadásról írtam. A szakmai beszélgetéseken alkalmam nyílt értékelni is a látottakat.

2023-09-25 19:09:00

Hír

2023 nyarán mások mellett francia, litván, japán, olasz, görög, német, valamint délvidéki, erdélyi és budapesti színházi előadásokról beszéltem a rádióhallgatóknak.