Bemutatkozás
Varga László vagyok (az írói nevem Varga László Edgár), Kolozsváron élő költő, író, újságíró. Irodalmi munkásságomat tekintve eddig két verseskötetem jelent meg Cseréptavasz (2014), illetve Bejárónőm: isten (2017) címmel, amelyeket több díjjal is elismertek. Novellákat (amelyeket többek között a Helikon, a Látó vagy a SZIFONline közölt) több mint tíz éve írok, de eddig ezek önálló kötetben nem jelentek meg. Az utóbbi években a próza felé fordult az érdeklődésem, a gyerekkori élményeimet feldolgozó (tárca)novellákat és fikciós novellákat is írtam ebben az időszakban.
Az MMA ösztöndíjára a Vázlatok a sötétséghez című regénytervemmel jelentkeztem, amely már jó ideje foglalkoztat. A tervezett regény egy süket festőről szól, aki elhatározza, hogy megfesti a tökéletes sötétséget. Nem egy puszta fekete vásznat akar tehát megfesteni, hanem a sötétséget magát, egy olyan festményt akar létrehozni, amelynek mélysége van, valósággal elnyeli a szemlélőjét. Eközben azonban – mivel meglehetősen komoly anyagi gondokkal küszködik – elvállal egy jól jövedelmező munkát egy egyetem számára: egy anatómiai atlaszhoz készít illusztrációkat. Az egyetem el is küldi neki a „modelleket”: formalinos üvegekbe zárt emberi szerveket, amely már önmagában elég baljóssá varázsolja a környezetet. Hamar kiderül azonban, hogy a főhős valamiért természetfeletti képességekkel rendelkezik: a festményein szereplő emberi szervek egy éjszaka folyamán életre kelnek, élő-lüktető szervekként hullanak le a vásznakról. A regény folyamán aztán lassan kiderül, hogy nemcsak az egyetem számára megfestett képekkel történik ez így. A negatív főhős, a Comandante, a környék rettegett katonai vezetője megsejt ebből valamit, és elkezd gyakori látogatásokat tenni hősünknél, rá akarja venni valamire, és gyanítani lehet, hogy az valami szörnyűség.
Regényemben a művészi ábrázolhatóság határait szeretném feltérképezni, ugyanakkor a művészi felelősség kérdését is boncolgatom.
Iskolák
Babeș-Bolyai Tudományegyetem
Jelenlegi Munkahely
not set
Ösztöndíjak
- 2012 — PAST_ART Communitas alapítvány
- 2016 — PAST_ART Communitas Alapítvány
- 2020 — PAST_ART Communitas Alapítvány
- 2016 — PAST_ART Petőfi Irodalmi Múzeum
- 2017 — PAST_ART Nemzeti Kulturális Alap
Hírek, Események
2023-11-18 00:00:00
Hír
Írók, költők, irodalom iránt rajongók népes tábora köszöntötte a 80 éves Király Lászlót.
2024-03-14 00:00:00
Esemény
Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának négy tagja olvasott fel Zilahon.
2023-11-20 09:04:00
Hír
Varga László Edgár volt a kolozsvári Bréda Ferenc Irodalmi Kör meghívottja november 20-ikán.
2023-09-02 08:50:00
Hír
Irodalom és mecenatúra címmel szervezte meg az Erdélyi Magyar Írók Ligája írótáborát Sztánán, a Kék Iringó Kúriában. A 21. alkalom augusztus 31. és szeptember 3. között zajlott, kiemelt témája az irodalom és a mecenatúra kapcsolata volt, amelyet történeti és jelenlegi szempontok is árnyaltak.