Cseke-Marosi Eszter 2022

népművészet

Bemutatkozás

Nagycsaládban nőttem fel, ahol fontos szerepet kapott a népzene, és a hagyományok ápolása. A néptánc és a kézművesség gyerekkorom óta meghatározó szerepet játszik az életemben, mindezt négy gyermekemnek is igyekszem átadni.



Nyolc évesen kezdtem el táncolni a Bartók Táncegyüttesben, ahol később oktatóként mélyedtem el egyre inkább a néptánc és a hagyományos kultúra megismerésében. Pedagógiai tanulmányaim során két területre, a néptánc és a népi kézművesség pedagógiai lehetőségeire fókuszáltam. Az ELTE tanítóképzésén nagy hatással voltak rám Kardos Mária órái, ahol a tárgyalkotó népművészet elméletéről, gyakorlatáról és pedagógiai lehetőségeiről is tanulhattam. Később népi játszóházvezető, tánc- és drámapedagógus, valamint óvodapedagógus végzettséget szereztem. 



A pedagógiai gyakorlat során fogalmazódott meg bennem, hogy a néphagyományt nem különálló művészeti területenként kell értelmezni és továbbadni, hanem egy egységes kultúraként, ami eleink életét meghatározta. Olyan lehetőségeket megteremtésére kezdtem törekedni, ahol a gyerekek a népművészet teljességének élményét élhetik meg. Ebben a szemléletben indítottuk útnak 2015-ben Szabóné Kaszás Villővel a Napra-forgó Hagyománypedagógia Műhelyt. Ezt tükrözi 4 kötetes „Mesébe öltöztetett hagyomány” gyerekkönyv sorozatunk, melyben az évkör szokásait mutatjuk bemesés-játékos formában. Népzenés-bábos meseelőadásaink szintén a jeles napok szokásai, illetve népmesék köré épülnek. A nagyrészt saját készítésű bábokban, díszletekben a régi paraszti kultúra tárgyai kelnek új életre. 



A pályázati időszakban olyan gyűjteményt szeretnék létrehozni, amely a jeles napok tematikájára épülve egymás mellett jelennek meg a népi játékok, népmesék, népdalok, kézműves lehetőségek.E gyűjteményből pedagógiai segédanyagokat és eszközöket (pl egyszerű játékokat) szeretnék összeállítani, hogy minél több kisgyermek megismerhesse, megélhesse népművészetünk sokszínű szépségét.



Hírek, Események

2025-04-02 11:00:00

Hír

Előadás és beszélgetés a népművészettel nevelés óvodai lehetőségeiről

2025-02-28 10:00:00

Hír

Új farsangi bábos műsor a Pereputty együttessel

2025-03-03 11:00:00

Hír

Kisgyermeknevelőknek szóló előadás volt az ELTE TÓK-on népi játékokról

2025-04-03 13:15:00

Hír

A Hagyományok Háza szakmai nyílt napján a népmese mai életéről tartottak kerekasztal beszélgetést.

2024-10-18 09:00:00

Hír

Komplex hagyománypedagógiai szemléletű, adventi témájú pedagógusképzés Gyöngyösön

2024-11-29 17:00:00

Hír

András naphoz kapcsolódó családi foglalkozás a Hagyományok Házában, az Aprók tánca programsorozatban

2024-11-14 14:00:00

Hír

Hogyan vonhatók be a népművészeti foglalkozásokba a szülők? címmel tartottam előadást a konferencián

2024-09-27 10:00:00

Hír

A népmese napjához kapcsolódó program gyerekeknek a Kutatók éjszakája programsorozat keretében

2024-09-21 09:00:00

Hír

A népmese napjához kapcsolódva mesés hétvégére várta a családokat az alsópáhoki Kolping Hotel.

2024-06-27 10:00:00

Hír

Előadás az Óbudai Népzenei Iskola előképző foglalkozásairól

2024-07-20 10:00:00

Hír

Kerekítő foglalkozások nagyszüleink ölbeli játékaival, mondókáival és népi hangszerekkel

2024-05-25 09:00:00

Hír

Az évkör jeles napjaira épülő pedagógusképzés az Óbudai Népzenei Iskolában.