Somogyi Tamás 2021

színházművészet

Bemutatkozás

Somogyi Tamás: Rendező, színházpedagógus. Diplomáit A Keleti István Művészeti Iskola színész- bábszínész szakán és a veszprémi Pannon Egyetemen szerezte színháztörténet, irodalomtudomány (BA) valamint magyar és drámapedagógia-tanár (MA) szakon. Dolgozott tanárként a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatán és állandó vendégrendező a Nemes Nagy Ágnes szakgimnázium felnőtt színészképzésében. Báb – és mozgásszínházi előadások rendezője, csaknem az összes magyarországi bábszínház meghívott rendezője. Munkái évről évre meghívást kapnak a legjelentősebb magyarországi valamint külföldi bábszínházi találkozókra, fesztiválokra és számos díjjal jutalmazta őket a szakma és a közönség egyaránt. Előadásaira jellemző a probléma centrikus gondolkodás és a vizualitást előtérbe állító bábszínházi kísérletezés. 



“Első pillantásra a szombathelyi Somogyi Tamás-rendezés teljes mértékben lebontja, megszünteti a bábszínház és „élő színház” közti, egyébként is ingatag különbséget (és voltképpen meg is teszi). Másfelől viszont egyetlen határozott mozdulattal éppen azt mutatja meg, hogy a bábban (definiáljuk aztán akárhogyan a végeredményt) micsoda lehetőségek rejlenek.” (Ölbei Lívia, Artlimes.hu) 



Az elmúlt években dramaturgként dolgozott több tánc- és mozgásszínházi előadásban, állandó alkotótársa Góbi Rita (Lábán Rudolf – díjas) táncművésznek. A Vígszínház Vígdiák programjának színházpedagógusa valamint alapítója a Szabad Labor Drámaműhelynek. Rendszeresen tart tréningeket színészeknek, melynek középpontjában a mozgás és mozgatás, az energiák összpontosítása valamint a színész és a színpadon megjelenő tárgy viszonya áll. Ösztöndíjprogramjában bábszínházi dramaturgiával kapcsolatos kutatás és különböző korosztályok (felső tagozatos iskolás, középiskolás és felnőtt) számára írt, pedagógiailag indokolt szövegkönyvek létrehozása áll.







Iskolák

Pannon Egyetem

Ösztöndíjak

  • 2020 — CURRENT_ART Nemzeti Kulturális Alap

Hírek, Események

2022-09-03 11:08:00

Hír

Idén is összegyűjtötte az Edisonplatform azt a száz innovatív szervezetet, akik 21. századi tudással ruházzák fel a gyerekeket, pedagógusokat és szülőket.

2022-09-03 10:52:00

Hír

A Színházi Kritikusok Céhe idén 43. alkalommal adja át a Színikritikusok díját, amellyel a 2021/2022-es évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismeri el.

2022-05-24 11:47:00

Hír

Online is elérhető a gyermekbántalmazás témáját interaktív módon megközelítő füzet, gyerekeknek.

2022-05-23 11:00:00

Esemény

A XXIV. Nemzetközi Kortárs Fesztiválra meghívást kapott a Hacukaland című, gyerekeknek készült mozgásszínházi előadás, melynek dramaturgja az MMA Ösztöndíjasa, Somogyi Tamás volt.

2022-04-02 17:00:00

Esemény

Táncos öltözőshow a MU Színházban

2022-03-07 10:00:00

Esemény

2022 március 7. és 11. között 10 alkalommal lesz látható a Lili és a bátorság című előadás Debrecenben, az Ifjúsági Házban.

2022-01-09 10:00:00

Esemény

Góbi Rita Társulata és a BábSzínTér előadása Veszprémben

2021-11-26 17:59:00

Hír

A 2021-es esztendő elején indult a Szabad Labor Drámaműhely Kötelezők Szabadon című programsorozata, mely kötelező olvasmányokhoz kapcsolódó színházpedagógiai foglalkozásokat kínál 5-12 osztályos tanulóknak.

2021-09-28 21:15:00

Hír

Somogyi Tamás, rendező, dramaturg, az MMA művészeti ösztöndíjasa, 2021 szeptemberében kezdi meg Emlékszem című előadásának próbáit