Bemutatkozás
Pályafutásom során a színházi intézményrendszer struktúráinak valamennyi területén – prózai-, és zenés-színház, egy-, vagy többtagozatú intézmény, repertoár-, vagy befogadó-színház, a nyári fesztiválok működése – gyakorlati tapasztalatokat szereztem. Szakmai pályafutásom legfontosabb állomása a Szegedi Szabadtéri Játékok, amelyhez előbb igazgatóhelyettesként, majd igazgatóként mindösszesen 14 évig kötődtem. A szervezet kötelékében alapított REÖK (Regionális Összművészeti Központ) igazgatójaként a színházművészet mellett képzőművészettel is foglalkoztam. Alkotóként, kreatív producerként és rendezőként is tevékenykedem.
2014-ben az MMA köztestületi tagja lettem. 2016-ban Bánffy Miklós díjat kaptam. A Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar címzetes főiskolai docense, a Színház - és Filmművészeti Egyetem intézetvezető, egyetemi docense vagyok.
2021- től veszek részt az MMA Művészeti Ösztöndíj Programban. Művészetelméleti értekezésem témája: Új alkotói területek a színházművészetben.
KÖNYVEK
2019-04-29 00:02:57
Fontosabb szerzőként és szerkesztőként jegyzett kötetek
- A REÖK ELSŐ ÉVTIZEDE 2007-2017. (szerző) A Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. kiadása, Szeged, 2018., 208. o. ISBN 978-615-80923-1-9
- A MŰALKOTÁS, MINT LÁTVÁNY Konferenciakötet IV. (szerkesztő), A Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. kiadása, Szeged, 2017., 93. o., ISBN 978-963-88394-9-7
- KELEMEN LÁSZLÓ SZEGEDEN Konferenciakötet II. (szerkesztő), In.: Megtérül-e a kulturális befektetés? Konferencia-előadás, a kötetben önálló tanulmány. A Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. kiadása, Szeged, 2015., 173. o., ISBN 978-963-88394-6-6
- EMLÉKKONFERENCIA SHAKESPEARE 400 - SZABADTÉRI JÁTÉKOK 85. Konferenciakötet III. (szerkesztő). In.: A 85 éves Szabadtéri Játékok. Konferencia-előadás, a kötetben önálló tanulmány. A Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. kiadása, Szeged, 2016., 115. o., ISBN 978-963-88394-7-3
- A SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK 85 ÉVE (szerző) Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. kiadása, Szeged, 2016., 363. o., ISBN 978-963-88394-8-0
- SZÍNHÁZVEZETÉS (szerző) Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. kiadása, Szeged, 2014., 304. o., ISBN 978-963-88394-4-2
- TÉR, MŰVÉSZET, SZELLEMISÉG Konferenciakötet I. (szerkesztő), In.: A szabadtéri Játékok mai működése. Konferencia-előadás, a kötetben önálló tanulmány. A Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. kiadása, Szeged, 2014., 184. o., ISBN 978-963-88394-5-9
- A SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK TÖRTÉNETE, 2004-2009. (társszerző) A Szegedi Szabadtéri Játékok kiadása, Szeged, 2010. 153. o. ISBN 978-963-88394-2-8
Színpadi rendezések -részlet 10perc
2021-03-16 15:28:30
Betekintő- részletek 10perc
- Moliére: Úrhatnám polgár
- Moliére: Tartuffe
- Moliére: Don Juan (társrendező)
- Jarry/ Bodolay: Übö a király
- Gombrowicz/ Bodolay: Ájvonne a berliminszki menyasszony
- Mrozek: Rendőrség
SZTE címzetes főiskolai docens
2021-03-16 15:44:06
Szegedi Tudományegyetem Címzetes főiskolai docens oklevél 2020.
Moliere: Tartuffe színpadi rendezés- fotók, link
2019-04-22 17:21:19
Fotók színházi rendezésekből
reok_tartuffe_plakat_A1-001.jpg res34 (1).jpg resA69I2744 (1).jpg resA69I2765 (1).jpg
Moliere: Úrhatnám színpadi rendezés- képek, link
2019-04-28 22:38:00
Színpadi rendezés: Az úrhatnám polgár
A69I0507.jpg A69I0964.jpg A69I1003.jpg A69I0958.jpg szesza2020_urhatnampolgar_sajtokozlemeny.jpg A69I1357.jpg A69I1319.jpg A69I1285.jpg A69I1376.jpg A69I1440.jpg A69I1384.jpg A69I1425.jpg A69I1407.jpg A69I1145.jpg resA69I0859 (1).jpg resA69I0912 (1).jpg resA69I1142 (1).jpg A69I0859.jpg A69I1266.jpg A69I1235.jpg A69I1213.jpg A69I1631.jpg A69I1628.jpg A69I1376.jpg A69I0535.jpg A69I0650.jpg
Mrozek: Rendőrség színpadi rendezés képek, link
2019-04-28 22:40:57
Fotók, színpadi rendezés, Mrozek: Rendőrség
A69I6690.jpg IMG_3794.PNG A69I7316.jpg A69I6836.jpg A69I6816.jpg IMG_3792.PNG IMG_3791.PNG
Moliére: Don Juan (társrendező) Fotók, link
2021-03-16 15:51:10
előadásrészlet
L1250814.JPG szesza2019_donjuan_B1_press.pdf A69I9998.JPG A69I9881.JPG A69I9919.JPG
Gombrowicz/Bodolay:Ajvonne, színpadi rendezés - link, fotók
2021-03-16 16:02:58
Színpadi rendezés részlet
IMG_9256.PNG A69I0109_DxO másolata.jpg proba (8 of 22).jpg A69I0259_DxO másolata.jpg proba (22 of 22).jpg reok_ajvonne_screen-cover_1920x1080.png proba (12 of 22).jpg A69I0520_DxO másolata.jpg
Hírek, Események
2021-09-05 00:00:00
Esemény
A film gerincét olyan interjúalanyok adják, akik a Játékok történetének meghatározó szereplői voltak, vagy még mindig azok. Az interjúk mellett archív felvételek különböző korszakokból. A 90 éves intézmény saját története ezer szállal kapcsolódik az ország történelméhez.