Karosi Júlia 2018

zeneművészet

Bemutatkozás

Zenész családból származom, édesanyám Pászthy Júlia operaénekes, bátyám Karosi Bálint pedig New York-ban élő orgonista, zeneszerző. Habár korán kezdtem zenei tanulmányaimat, mégis hosszú utat tettem meg a jazzénekesi pályáig. Bölcsészkarra jártam, viszonylag későn talált rám a jazz műfaja. Esztétika és filozófia diplomával a zsebemben kezdtem meg jazz-ének tanulmányaimat a Zeneakadémián. 



Első lemezem, a kizárólag saját szerzeményeket tartalmazó Stroller of the Streets 2012-ben jelent meg, s igen pozitív kritikai visszhangra lelt. Ugyanannak az évnek a végén a Whereabouts Records Japánban is piacra dobta a lemezt. A magyar népzenével és a bartóki hagyománnyal dialógust folytató második nagylemezem, a Hidden Roots már a New York-i Dot Time Records gondozásában jelent meg 2014-ben. Az album sikerét azóta több hazai és külföldi turné, New York-i koncert koronázta meg. 2016-ban - kisfiam születése után - új anyaggal, egy egész estés Gershwin-műsorral tèrtem vissza a színpadra. 2017-ben, a Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíj elnyerése mellett, Bartók-feldolgozásokkal kezdtem el foglalkozni. Ennek az anyagnak a különlegessége, hogy főként instumentális darabok szólalnak meg ének témaként improvizatív, szabad kíséretbe ágyazva. Előadói és alkotói tevékenységem mellett 2016-tól a Bartók Béla Konzervatórium tanára vagyok.



Pályázatomban azt az alkotói dilemmámat szeretném magasabb szintre vinni, hogy hogyan tudnám saját kultúrámat és zeménemet integrálni a jazz műfajába. Alkotói része egyrészt átiratokat fog tartalmazni Bartók Béla Mikrokozmoszaiból és Kodály Zoltán Epigrammáiból, másrészt pedig ezek alapján kidolgozok egy olyan speciális jazz-énekes munkafüzetet, melyben idézetek szerepelnek az adott művekből, intonációs és improvizációs feladatokkal ellátva. Ilyen módon szeretném összegezni eddigi alkotói, pedagógiai és kutatási munkáimat.

Iskolák

LFZE

Jelenlegi Munkahely

not set

Ösztöndíjak

  • 2017 — PAST_ART Lakatos Ablakos Dezsö ösztöndíj
  • 2011 — PAST_ART LFZE

Hírek, Események

2019-09-17 14:25:00

Hír

"A lebegő műfaj" - Interjú készülő új albumomról!

2019-08-12 12:40:00

Hír

Interjú Bartók-átdolgozásaimról a magyarjazz.hu-n!

2019-08-12 12:31:00

Hír

Elkészült új albumom hanganyaga, melyet egyelőre csak privát linkként osztok meg Veletek!

2019-03-28 09:21:00

Hír

"2018 őszétől az MMA támogatásával dolgozom Bartók Mikrokozmoszainak és Kodály Epigrammáinak vokális átiratain, melyek szintén szerepelni fognak az új lemezen. Ezek a darabok azért különlegesek, mert egyaránt nagyszerűek előadásra és pedagógiai célokra. (...)"

2019-01-14 11:07:00

Esemény

A Jazz Showcase záróestjén Bartók és Kodály átiratok szólalnak meg a Karosi Júlia Quartet és a New York-i jazzélet egyik legkeresettebb gitárosa, Ben Monder társaságában.

2018-12-09 18:00:00

Esemény

Pályázati anyagomban is szerepel Kodály Zoltán Epigrammák című művének vokális előadása, melyet ez alkalommal a nagyszerű Oláh Kálmán oldalán tehetek meg december 9-én este a FUGA-ban. Koncertünkön részletek lesznek hallhatók az az említett műből, valamint népdal-feldolgozások, és sok improvizáció.