Vargyas Ildikó 2024
népművészet
Bemutatkozás
Jelenleg a gödöllői Premontrei Iskolaközpontban dolgozok és a gondviselés úgy hozta, hogy itt is azzal foglalkozhatok, amihez legjobban értek: tanítás, művészet, néphagyomány. Tudatosan és aktívan őrzöm az elmúlt évek alatt felépített értékes kapcsolatrendszert, barátságokat. Programok, táborok alkalmával sűrűn visszalátogatok és mindig egy kicsit hazatérek. Otthonom a Kárpát-medence. Megtanultam, hogy a közös ügyeknek, a hasonló gondolatoknak nem szabnak gátat még határok sem.
Rendszeresen kiállító képzőművészként, alkotásaim kifejezik mindazt az elméleti és technikai tudást, amit az évek során mestereimtől elsajátítottam. Táblaképeim, egyfajta átmenetet képeznek a festészet és a kerámia között. A fába ágyazott cserépformák megmintázva, kiégetve, megfestve kerülnek a falapokra, amiket esetenként nemezzel társítok. Grafikai munkáim közül kiemelem a hosszú kutatói munka után elkészült Betyárkártyát, valamint a hozzá kapcsolódó könyvet és színezőt. A gyergyóalfalvi és csíkkarcfalvi köztéri alkotásaim pedig annak a Máriás lelkületnek a tanújelei, amely e vidék emberét évszázadok óta meghatározza mind közösségi, mind egyéni szinten.
Az ösztöndíj időszaka alatt, a rögzített és még feltárható magyar néphagyomány rendszerbe foglalásával és szintetikus összehasonlításával, egy olyan módszertani anyagot szeretnék összeállítani, amely a magyar néprajzi év beosztását, ünnepeit követve járja végig az évkört. Minden ünnephez, jeles naphoz egy leírással, szokásgyűjteménnyel és képzőművészeti és kézműves foglalkozással szolgálnék. Célom a néprajzi hitelesség és művészeti, esztétikai igényesség.
Iskolák
Pécsi Tudományegyetem
Jelenlegi Munkahely
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő, Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, Pécs
Ösztöndíjak
- 2019 — OTHER Nemzetpolitikai Államtitkárság
- 2020 — OTHER Nemzetpolitikai Államtitkárság
- 2005 — OTHER A Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériuma
Hírek, Események
2025-03-28 00:00:00
Hír
Heti interjú Szakáll Laura tollából
2024-12-15 16:36:00
Hír
A magyar kézműves kultúra egyik legkiemelkedőbb ünnepe és kiállítás
2025-01-07 00:00:00
Hír
Megjelent a - GYERGYÓALFALU A MÚZSÁK FÖLDJE - című képzőművészeti albumunk.
2024-12-19 14:00:00
Hír
A Magyar Kézművességért Alapítvány nyílt pályázatára érkezett alkotásainak kiállítása.
2024-12-05 18:00:00
Esemény
Csoportos kiállítás "Magyar Betlehem" címmel a Józsa Judit Galériában
2024-12-02 00:00:00
Esemény
Vargyas Ildikó - hajdani Petőfi Sándor Program ösztöndíjas - kiállítása Szabadkán
2024-11-29 08:00:00
Esemény
Művészeti és kézműves tábor a magyar hagyomány és jelrendszer tükrében.
2024-11-11 15:30:00
Esemény
2024. november 11-én Márton-napot tartottunk a gödöllői Premontrei Iskolaközpontban.