Mocskonyiné Nagy Emese Mária 2023

művészetelmélet

Bemutatkozás

M. Nagy Emese vagyok, tanár, táncelméleti szakíró, koreográfus, irodalomterapeuta. 



Táncpedagógusi pályámat 1994-ben kezdtem a budapesti Bartók Táncegyüttesben, majd a Szentendre Táncegyüttesben elindítottam az együttes utánpótlás és gyermekcsoportját. 2001-től a szigetmonostori Zöldsziget Körzeti Általános Iskola és AMI tanára és a Zöldsziget Táncegyüttes vezetője lettem.



2001-ben táncelméleti szakíróként végeztem a Magyar Táncművészeti Főiskolán. Már tanulmányaim során kaptam kisebb megbízásokat a Táncművészet című szakmai laptól, 2004 óta pedig a folyóirat állandó munkatársa vagyok. A tánckritikák és beszámolók mellett néprajzi, művelődéstörténeti és ismeretterjesztő cikkeim folyamatosan jelennek meg különböző kiadványokban. Rendszeresen részt veszek konferenciákon, előadásokon, közreműködöm szakértőként különböző szakmai fórumokon.



2017-től irodalomterápiával is foglalkozom, tagja vagyok a Magyar Irodalomterápiás Társaságnak, 2022 óta pedig a Litera-Túra Művészeti folyóirat Irodalomterápia rovatát szerkesztem.



Színpadi néptánc - Koreográfiai gondolkodásmódok az ezredforduló néptáncművészetében című pályázatom célja, a hetvenes évektől napjainkig, a hivatásos és jelentősebb amatőr műhelyekben készült produkciókból kirajzolódó koreográfiai gondolkodásmódok és alkotói attitűdök, illetve az egyes szerzőknél megjelenő kompozíciós elvek és komponálási módok jellegzetességeinek vizsgálata.







Hírek, Események

2023-11-11 19:21:00

Hír

M. Nagy Emese: Néptáncantológia 2023 - Az évad színe-java Táncművészet 2023/3. 34-36.

2023-11-03 22:35:00

Esemény

A Magyar Táncművészeti Egyetem Művészetelméleti Tanszéke; Pedagógia és Pszichológia Tanszéke; a Vályi Rózsi Könyvtár és a Tánctudományi Kutatóközpont MŰFAJOK, MÓDSZEREK, MESTEREK A TÁNCMŰVÉSZETBEN címmel rendezi meg a IX. Nemzetközi Tánctudományi Konferenciát.