Bemutatkozás
Eddig főleg szekkófestészettel foglalkoztam, de az utóbbi időben olyan alkotások létrehozása kezdett érdekelni, amelyek csak rövid ideig élvezhetők. Efemer festmények, lebomló szobrok, folyamatosan változó installációk. Ezekkel próbálom a jelenlét, a megélés, az átélés fontosságát hangsúlyozni.
Általában tehát hagyományos képzőművészeti technikákat használok. Témaválasztásaimban gyakran megjelennek a történelmi múlt napjainkban is aktuális kérdései, az idő és a tér – azon belül a lokalitás – problematikája, valamint a személyes és társadalmi konfliktushelyzetekről való elmélkedés. Igyekszem ezeket a témákat, tapasztalatokat finoman, lehetőleg humorral megfogalmazni. Ilyen jellegű munkák megvalósítását tervezem az ösztöndíjas időszakban is.
Az elkövetkezendő három évben azt fogom vizsgálni, hogy hogyan viszonyulunk a helyekhez, a lakóhelyünkhöz, a lokális közösségekhez. Milyen elemei lehetnek a helyi identitásnak, ez hogyan változhat, és ennek alakulásában milyen szerepe van a képzőművészetnek? Főleg: hogyan működik ez az olyan "csinált" városokban, ahol én is élek. Milyen alternatívákat tud kínálni egy képzőművész a múlt és a jelen identitásteremtő kísérleteire reflektálva? Ezekre a felvetésekre vizuális eszközökkel próbálok majd válaszokat adni.
Hírek, Események
2024-06-14 16:30:00
Esemény
Talaj tematikájú kiállítás a Bloomsday-programsorozat keretében a Westwerk Egyesület szervezésében.
2024-05-07 10:00:00
Hír
Bécsi Éva interjúja pályáról és a képzőművészethez való kötődésemről.
2024-03-14 19:00:00
Esemény
Újabb képzőművészeti-ismeretterjesztő előadás az Utóvédben, Tóth Norbert szervezésében
2024-02-16 00:00:00
Hír
Tóth Norbert volt a Kultúrkör című műsor vendége
2024-02-15 00:00:00
Hír
Utóvéd címmel képzőművészeti terepasztal-beszélgetéseket szervez Tóth Norbert képzőművész.
2023-11-24 18:30:00
Hír
A műsor első harmadában a Szlovéniában megrendezett Art Circle 2023 művészeti fesztiválon szerzett tapasztalatairól beszélgetett Szigeti Éva szerkesztő-műsorvezető Tóth Norberttel.
2023-10-13 18:00:00
Hír
2023. október 13-án mutatták be a Pannon Tükör Kulturális Folyóirat ide negyedik lapszámát, amiben Németh Attila írása is olvasható Tóth Norbert nyáron rendezett jánossomorjai kiállításáról.
2023-10-14 19:00:00
Esemény
A művészeti nagykövetségek a művészeti rezidenciák egyedülálló formája, amely egyesíti a művészetet, a diplomáciát és a helyi közeget. Szeretettel meghívjuk az ART CIRCLE FALL 2023 fesztivál nemzetközi kiállításának megnyitójára és művészeti rezidenciáinak zárására.
2023-10-07 00:00:00
Esemény
Két magyar képzőművész, Lucza Zsigmond és Tóth Norbert képviselte Magyarországot a 2023. október 7. és október 14. között megrendezett Art Circle Fall 2023 elnevezésű rezidencia projektben.
2023-08-05 17:00:00
Esemény
A Kuny Domokos Múzeum tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Barlang/Grotta kiállítást a Tatai Vár Törökkori bejáróban. Meghívó.
2023-07-21 12:35:00
Hír
Tóth Norbert zalaegerszegi képzőművész munkásságából láthatnak ízelítőt azok, akik augusztus végéig ellátogatnak a jánossomorjai Glázer-Kozma Galériába. - Mozsár Eszter beszámolója a zaol.hu-n
2023-07-01 17:30:00
Esemény
A Medve nem játék című sorozatom három darabjával szerepelek a Szombathelyi Képtárban megrendezett kiállításon, ami a Bloomsday keretein belül nyílt meg a Westwerk Egyesület szervezésében. A kurátorok Baki Orsolya és Farkas Imre voltak.