Bemutatkozás
Liszt Ferenc Génie oblige! ars poeticáját követve zongoraművészi és pedagógia pályafutásom középpontjában a magyarországi tehetséggondozás és zenei utánpótlás-nevelés áll. Kulturális együttműködésre való nyitottságom párosul a magyar zenei értékek ápolásával, így művészeti programom annak az évek óta tartó munkásságnak és szakmai tapasztalatnak az esszenciája, amiben ötvöződik hazai és nemzetközi kulturális, művészi, és tanári szerepvállalásom. A “Génie oblige tehetséggondozó program” alapjául a Los Angeles Nemzetközi Liszt Verseny szolgál, melynek 2017 óta vagyok a társigazgatója. A verseny lehetőséget biztosít számomra arra, hogy mentorként bekapcsolódjak a fiatal magyar zongoristák szakmai kibontakázásának elősegítésébe egyéni és közös hangversenyek szervezésén, utaztatáson, és a Los Angeles-i Liszt Versenyt is magába foglaló ösztöndíjrendszeren keresztül. Három éves programom keretén belül 29 hangverseny szervezésére vállalkozom, mely a zeneszerető közönség és az alapfokú oktatásban résztvevő korosztály mellett megszólítja és foglalkoztatja a felsőfokú művészeti képzésben résztvevő fiatalságot.
A szobi Kodály Zoltán Zeneiskolában kezdtem zongoratanulmányaimat, melyet a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytattam, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen teljesítettem ki. A finnországi Sibelius Akadémián és az amerikai North Texas University-n eltöltött további tanulmányok formálták azt az igényemet, hogy zongoraművészként Magyarországot képviseljem a nemzetközi színpadokon, illetve, hogy a világból összegyűjtött tapasztalataimmal visszetérve hazánk kulturális és szellemi értékeit gyarapítsam mint közösségalkotó zongoraművész, oktató, és mentor.
Iskolák
University of North Texas College of Music
Jelenlegi Munkahely
not set
Ösztöndíjak
- 2011 — OTHER Tempus Közalapítvány
- 2013 — OTHER Tempus Közalapítvány
- 2012 — OTHER Tempus Közalapítvány
- 2020 — CURRENT_ART Nemzeti Kulturális Alap
- 2014 — PAST_ART University of North Texas
Hírek, Események
2022-04-27 20:41:00
Hír
A Los Angeles Nemzetközi Liszt Verseny szervező bizottsága pályázatot hirdet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongorista hallgatói számára az utazás, valamint a versenyen való térítésmentes részvételre.
2021-12-16 05:49:00
Hír
Polgár Éva Amerikában először mutatta be Dubrovay László zongoraművét.
2021-11-26 06:31:00
Hír
Dokumentumfilmet készített Polgár Éva a Los Angeles-i Nemzetközi Liszt Verseny elmúlt 30 évéről. A dokumentumfilm megtekinthető az interneten.
2021-07-04 02:16:00
Hír
Polgár Éva újra élő zongorakoncertet adott a Dunakanyar közönsége számára.
2021-08-18 01:54:00
Hír
Megrendezték az első Zebegényi Lisztiádát a Dunakanyarban 2021. augusztus 6-án. A fellépő ének- és zongoraművészek a XVI. Biennális Los Angeles Liszt Verseny magyar résztvevői és díjazottjai voltak.
2021-04-24 21:17:00
Hír
Polgár Éva első lemeze izgalmas összeállítást tartalmaz. A lemezen a zeneszerzőre jellemző vallásos és magyar témájú zongoraművek szerepelnek.
2021-04-24 20:36:00
Hír
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói és más magyar indulók is kimagasló díjakban és elismerésekben részesültek a 16. alkalommal megrendezett Los Angeles-i Nemzetközi Liszt Versenyen, melyet idén a rendezők online tartottak meg.
2021-04-08 07:41:00
Hír
Kovács Gergely Junior Príma-díjas zongoraművész, a 2021 évi Los Angeles Nemzetközi Liszt Verseny résztvevője és utazási ösztöndíjasa két részből álló koncertet adott a Rákoshegyi Bartók Zeneházban márciusban Liszt születésének 210-ik évfordulója alkalmából.
2021-04-08 07:03:00
Esemény
Az M5 kulturális csatorna április 14-én 21 órakor közvetíti a Liszt Jótékonysági Gálaestet a Pesti Vigadóból. A Los Angeles Nemzetközi Liszt Verseny magyar versenyzőinek népszerűsítése céljából megrendezett koncerten világjárta művészeink és fiatal zongoravirtuózok szólaltatják meg Liszt műveit.
2020-12-30 12:48:00
Hír
A Genie oblige tehetséggondozó program művészei, Pellet Sebestyén és Polgár Éva közös összefogásban zebegényi művészekkel évzáró hangversenyt tartottak december 30-án online közvetítéssel.
2020-12-16 20:00:00
Esemény
A New York-i Magyar Kulturális Intézet meghívására POLGÁR ÉVA, a nemzközileg elismert magyar zongoraművész mutat be felemelő válogatást a Nemzeti Összetartozás Évének tiszteletére LISZT FERENC és BARTÓK BÉLA zeneműveiből.
2020-12-02 03:39:00
Hír
Kihirdették a Los Angeles Nemzetközi Liszt Verseny utazási ösztöndíjának magyar nyerteseit a Zeneakadémián.