Isó Emese 2024

művészetelmélet

Bemutatkozás

Művészettörténész, középkorász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájának doktorjelöltje vagyok.
A késő középkori és kora újkori művészetet, közelebbről a világi, profán művészetet kutatom, különös tekintettel a kisművészeteken megjelenő ikonográfiai jelenségekre, a laikusok műveltségére és a művészethez való viszonyukra, illetve a reformáció művészetre tett hatására. Az MMA hároméves ösztöndíjának köszönhetően is bővebben foglalkozhatom-e témával, amelynek keretében a következő problémát szeretném körbejárni:
Az evangélikus használatban ránk maradt, a 16. század első felében is használt, illetve ekkor keletkezett emlékanyagot illetően első ránézésre is elmondható, hogy a középkori hagyományokkal szemben az evangélikus álláspont kompromisszumos. Ha jobban megvizsgáljuk az anyagot, láthatjuk, hogy ennél jóval árnyaltabb a kép, nagyon sokszínű magatartásformát tudunk körvonalazni: van ahol kifejezetten megőrzik a régi tárgyakat, hiszen az kifejezője a gyülekezet régiségének, van ahol mint liturgikus funkcióját vesztett dísztárgy lesz a korábbi alkotásokból, van ahol nem is tartják meg azokat, stb. Művészettörténeti szempontból mindenesetre három kérdés is felvetődik az emlékanyaghoz közelítve: 1. Hogyan lehet értelmezni a ránk maradt emlékanyagot a képviták szemszögéből nézve? 2. Milyen új feladatot jelentett a lutheri tanítások közvetítése a korszak művészei számára, és kialakult-e kifejezetten evangélikus ikonográfia? 3. Hans Belting éppen Lutherhez köti a „kép korát” felváltó „művészet korának” indulását, arra utalva, hogy ezzel a fordulóponttal egy olyan korszak veszi kezdetét, amelyet nem lehet az addigi művészetekre kitalált kategóriákkal leírni, megragadni. Ezzel szemben a hazai korai reformációt még nem igen kutatták, s főként nem ennek a teoretikus szemléletnek az érvényesítésével, amely jelzi, hogy a reformáció egy művészettörténeti probléma.

Hírek, Események

2026-06-20 18:00:00

Esemény

Országszerte elképesztő kalandokban lehet részünk június 20-án, szombaton a múzeumok éjszakáján.

2026-06-09 16:57:21

Hír

A legutóbbi Paszpartu vendége Isó M. Emese művészettörténész volt.

2026-06-03 18:06:39

Hír

Művészettörténeti nyomozás – Id. Lucas Cranach gyermekportréjának nyomában

2026-06-03 18:00:18

Hír

A középkorban senki sem kételkedett az unikornisok létezésében. Mit jelentett 500 évvel ezelőtt?

2026-06-03 17:57:00

Hír

Interjú jelent meg Isó M. Emesével a Képmás magazin májusi számában.

2026-05-25 18:00:00

Esemény

A Határtalan Történelem Felnőtteknek Töri+ című előadássorozata most 1526-ot veszi górcső alá.

2026-05-20 14:11:41

Hír

Idén ötszáz éve, hogy megjelent nyomtatásban Luther Német miséje.

2026-05-13 18:00:00

Esemény

Évadzáró művészettörténeti kalandozás az állatok szimbólumokkal és mítoszokkal átszőtt világában.

2026-04-22 11:03:58

Hír

Művészettörténeti sorozat indul a Képmás magazinban

2026-04-22 10:28:02

Hír

Krisztus mint egyszarvú? Meglepő és zavarba ejtő Krisztus-ábrázolások

2026-04-15 18:00:00

Esemény

Művészettörténeti kalandozás Isó M. Emesével és Boda Zsuzsával

2026-03-31 12:27:16

Hír

Miért alszanak a férfiak kardinális döntéshelyzetekben -- festményeken?