Bemutatták az OperaSafe Emlékgyűjtemény első elkészült szakaszát
OperaSafe Emlékgyűjtemény néven készül az OPERA állandó multifunkcionális kiállítótere.
Az Operaház szomszédságában, a Révay utca és a Dalszínház utca sarkán megvalósuló új kulturális tér első ütemét 2026. március 25-én, Bartók Béla születésének évfordulóján mutatták be meghívott vendégeknek és a sajtó képviselőinek Mona Dániel moderálása mellett.
Az eseményen dr. Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója arról beszélt, hogy az intézménynek sokféleképpen kell érvelnie annak érdekében, hogy az általa képviselt műfaj fennmaradhasson. „A saját munkánkat is segítjük: itt van egy olyan tudományos-ismeretterjesztő felület, amelyen keresztül el tudjuk mondani, hogy milyen a mi operaházunk, el tudjuk mondani, milyen volt és milyen ma.”
Karczag Márton, az OPERA Emléktárának vezetője, a kiállítás vezető kurátora emlékeztetett: ahogy az Operaházban estéről estére azért küzdenek, hogy az ne legyen múzeum, a kiállítótérben sem működnek már az évtizedekkel korábban bevett megoldások: „Nemcsak a nagy művészekről akartunk beszélni, hanem azokról is, akik a háttérben tartották életben ezt a házat. Így talán ebből a sokszínű világból valami egészen más marad meg a látogatókban.”
A megnyitón részt vett Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára, Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, valamint mások mellett Marton Éva, a Magyar Szent István-renddel és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas operaénekes és Soproni Tamás, Terézváros polgármestere is.
A teljes projekt várhatóan 2026 szeptemberétől várja majd a látogatókat.